Csak ennyi

Elkezdtem éledezni. Nem nagy a termés, de valahogyan el kell kezdeni a visszarázódást.
Ez egy kislányka emlékkönyvébe készült, freebiek-ből, a virágos domborított rész (Le Suh sablon) kihajtható. Egy versike van benne. Egy kicsit át akartam íratni férjemmel a Szedd a tavasz virágait... kezdetű emlékkönyv-örökbecsűt, de neki nem tetszett, így muszáj volt írnia egy másikat, aminek a kezdőbetűiből a szeretettel-t lehet összeolvasni. Az inda scrap.hu-s, Rayher-es nyeremény.
A fotó nem jó, sötétben készült el.

Férjem nagymamája 90 éves volt, szülinapjára készült a képeslap:
Nem vagyok vele elégedett, de a virágdísz a kedvenc rózsáimmal és az SBK-s levéllel legalább szép lett:
A rózsaszín papír itt is ugyanaz a freebie, mint az előbb, és most már nem találom, nem tudok belőle nyomtatni :( A barna papír Curious Metal. A betűk szintén scrap.hu-s, Rayher-es nyeremény.

És akkor a díj, amit említettem már néhány bejegyzéssel ezelőtt. Kedora-Tündétől kaptam, köszönöm szépen! :)

És írjak magamról hét dolgot... Ez a nehéz része a dolognak, emiatt nem raktam ki jópár régebbi díjat. Mi lehet érdekes rólam? De megpróbálom, és vagy összejön a hét, vagy nem.
1. Szerettem volna óvónéni lenni. De nem lettem, úgy rémlik, valaki azt mondta, hogy ahhoz kell valamilyen hangszeren játszani. Pedig még megtanulhattam volna...
2. Főképp, hogy tanultam én hegedülni is, zongorázni is. "Hegedűórákra" még óvoda nagycsoportjában jártam, de az még elég játékos dolog volt. Hegedűvonó egyszer volt a kezünkben, de még mindig emlékszem, hogy hogyan kell tartani a vonót, és a hegedűt (mert elmondani azért elmondták). Az évzáróról, a bizonyítványról halvány emlékeim még mindig vannak. A zongora általános iskola első osztályában jött, azért inkább ez, mert anyu nagybátyjának volt egy komoly zongorája, és ne árválkodjon :) A szolfézst nagyon szerettem, ott sokan voltunk, a zongoraórák viszont gyerekfejjel nagyon unalmasak voltak. Hú, mennyi violinkulcsot kellett rajzolnom otthon is... Aztán bevágtam a hisztit, hogy én márpedig nem fogok járni zongorázni tanulni, és a szüleim engedékenyek voltak. Most meg már mennyire bánom... Arra nagyon emlékszem, hogy a zongora milyen nyomokat hagyott a padlószőnyegen, és az illata még mindig az orromban van.
3. Amit még nagyon bánok, hogy másfél év után abbahagytam a néptáncolást. Az meg nem tetszett. Talán negyedikben kezdtem az Úttörőház szakkörében (a KISZ-székházban voltak az órák), és ötödikben is jártam még valamennyit. Valahogy cikinek éreztem, hiszen az osztálytársak társastáncra jártak. Buta gyerek voltam, na. Az első év évzáróján valami körjátékot táncoltunk, és én énekeltem egyedül az ének első sorát, hogy Olvad a hó, tavasz akar lenni. Ez után kezdtünk el körbe táncolni, hogy de szeretnék kék ibolya lenni. Tehát abbahagytam ezt is, és felnőttként megokosodva fáj a szívem, mikor néptáncosokat látok. Úgy vagyok, mint Kukorica Jancsi, hogy "hej, ha én is, én is köztetek lehetnék", csak belőlem már nem lesz János vitéz.
4. Szerettem volna újságíró is lenni. Volt egy kedvenc újságíróm általános iskolás koromban, töti néven publikált a Vas Népében. Szórakoztatóak voltak a cikkei, olyan hasonlatai voltak, hogy gurultam a nevetéstől. Úgy olvastam a cikkeket, hogy nem néztem meg az íróját, de közben kitaláltam, hogy ő írta. Történelem szakos tanárként végzett, úgyhogy én is a tanárképzőre akartam menni, aztán meg újságírónak. Nyolcadikban az egyik magyardolgozat témája egy elképzelt interjú volt, akárkivel. Én tötivel beszélgettem, annak apropóján, hogy abban az évben ő kapta meg a Vas Népe nívódíját.
Nagy bánatom, hogy az utóbbi jópár évben töti már nem ír, hanem a on-line Vas Népét szerkeszti (bár most megnéztem az impresszumot, pontosabban a Pannon Lapok online főszerkesztője, az biztosan több meló). De sok év után múlt héten ismét volt egy cikke az újságban :)
5. Szerettem volna matek-valami szakos tanár is lenni, annyira szerettem a matekot általánosban. Épp a napokban elevenítettük fel a kollégákkal a Zrínyi-matekversenyes emlékeinket. Hogy csak egy kérdéssel kellett volna többet helyesen megválaszolni, és akkor megyei első vagy második is lehettem volna, nem "csak" negyedik. Aztán elkerültem gimibe, ott már azért komolyabb dolgokról is esett szó, és úgy voltam vele, hogy ezt továbbadni már nem menne az elvárt szinten...
6. Van néhány könyv, amire nagyon emlékszem gyerekkoromból, ezeket meg fogom szerezni újból. Elsőben évzárón Bálint Ágnes Tündér a vonaton című meséjét kaptam meg, nagyon szerettem. Ahogy nézem, a réginek szebb a grafikája... Aztán a Nullácska a tengeren matekos könyv is érdekes volt, bár a felét nem értettem. Amikor egy íves ajtót vagy mit kellett kirakniuk végtelen vékony üvegszálakból. Ezt farsangon kaptam, tombolán. Nyelvtanos könyv volt az Én, te, ő, Kalamáris professzorral. Aztán Robinson, emlékszem, nyári szünetben olvastam, mamikám mindig hozta a zsemlét a csodálatosan vékony szalámival. De rég volt!

Hetedik "érdekes" dolog nem jut az eszembe magamról. Ha majd igen, akkor megírom :) Hét embernek tovább kellene adnom a díjat, de már szinte minden ismerősömnél járt, úgyhogy ezt a lépést kihagyom, remélem, nem kapok érte rivallót.