rokonok

2009. szeptember 10., csütörtök

Múlt héten készültek ezek a lapok születésnapokra. Az egyik unokatesómnak:
A másik nagybátyámnak:

Tegnap mentünk Öcsiért a reptérre. Hogy mi van Pesten, vagyis inkább Budán fél hatkor!!! Fél óra alatt 3 km, aztán negyed óra alatt 3 km, és negyed óra alatt 5 km. A gyorsforgalmi úton egy koccanás volt, ott is lépésben haladtunk. Nem volt elég másfél óra arra, hogy megtegyünk 24 km-t! Még szerencse, hogy Öcsi gépe két órát késett - 20 perccel az után indultak el Varsóból, hogy le kellett volna szállniuk Budapesten. Hazaért, több, mint két és fél hónap után, most meg már elhúzott Sopronba.

És most nekiállok egy fekete-fehér lapnak, aztán Anyu és nagynéném névnapi és keresztanyám szülinapi lapjának. Pedig napközben úgy gondoltam, hogy fél hatkor hazaérek, és kidőlök... De most nem vagyok fáradt, tele vagyok lelkesedéssel. :)

0 megjegyzés: