Csokis lap

2010. január 31., vasárnap

Ez a lap Ágikáé, kicsit megkésve névnapjára, szülinapjára. :)
Unom már a szürkeséget. Egy sárga kihívásról már lekéstem, de nem baj. Előszedtem a sárgáimat, a kockás anyagot nemrég vettem, de már nem emlékszem, miért :) A domborított papírt pedig kb. másfél éve, mert olcsó volt, de azóta sem csináltam vele semmit, most pedig pont kellett.

A dobozkát elkészíteni volt a legegyszerűbb. Fogtam a papírt és a papírvágó masinát, és húzkodtam rá a hajtáséleket. Technique Tuesday pecsét a virág, a körök és a pöttyök az első scrap-taliról, egyik nap láttam valamelyik boltban, de nem tudom a nevét.
A Sarah Kay-leányzót innen nyomtattam, akvarellceruzával és ecsettel színeztem (köszi, Verus! :) ). Még van mit gyakorolni. A lila virág a virágnagykerből van, a közepébe világoslila körömlakkal festett milton került.


A szalagot egy-egy öltéssel hajtogattam, leragasztottam kétoldalú ragasztóval, de ez úgyis kevés lett volna, ezért a végére tettem egy-egy négyzetes miltonkapcsot. Hogy ne legyen olyan üres a sarok, sötétlila körömlakkal befestettem a két miltont, az egyik alá benyomorgattam a címke szalagját. A címkét a Woodware Multi Tags lyukasztójával lyukasztottam. Az első időkben egyáltalán nem voltam vele megelégedve, mert a nemtúlvastag papírt sem lyukasztotta rendesen, szakította a szélét. Félve fogtam hozzá a márványos névjegykártya-papírhoz, hogy mit fog művelni, és csodaszépen átvitte. Kettőt lyukasztottam, a hátsót pöttyösre domborítottam, tintáztam azt is.A Corrosive Challenge Blog, Cute Card Thursday és a Dutch Dare Card Challenges kihívására megfelel. Ha az akvarellceruzás kép festés, akkor Izzie és Timcsoca kihívására is jelentkezem.

Közben történt egy kis baleset. Puha volt a domborított papír, és begyűrődött a kedvenc saroklyukasztóm bélyege és vágólapja közé, és nem mozdult semerre sem. Volt már ilyen, ez volt a második eset. Lepattintottam a házát (no, ez azért nem ment ilyen egyszerűen, egy körmöm bánta és még most, majdnem fél nappal később is fájnak a többi ujjaim is...), visszapakoltam a helyére a dolgokat, és kész. Láttatok már belülről lyukasztót?
There was a little accident. Have you ever seen a punch inside?

Atyus felajánlott egy candy-t a 100. bejegyzése alkalmából, hátha...

2 megjegyzés:

Verus írta...

Marcsi ez nagyon jó lett!Tök jó ötlet a kis doboz!Azt hiszem egyszer én is megcsinálom ha nem bánod.A február úgyis tele lesz szüli- és névnappal.

Timcsoca írta...

Nagyon szép és ötletes képeslap! Tetszik ez a sárga szín és a kockás anyag is!

Köszi, hogy részt veszel a kihíváson!

...sajnálom a balesetet!:)